Napirendem szerint reggel a hajó felmosásával kezdtem a napot. Miután sikeresen felmostam nekifogtam a reggeli készítéséhez. Még mindig a múltheti történéseken járt az eszem. Nem tudtam hogy Nathan haragszik-e még... Reméltem hogy nem, mert akkor aztán tényleg egyedül maradok ezen a buta hajón. Azért azt is remélem, nem kapott túl nagy bűntetést. Még mindig bűntudatom van, mert tudom, hogy miattam került bajba. Ha nem csinálom azt amit csináltam most itt lenne mellettem, e helyett pedig bent üldögél Morgan kabinjában és hallgatja a kapitány szónoklatát, mégpedig arról, hogy ezt miért nem csináljuk, azt miért nem csináljuk, és a többi. Csak a szokásos. Már nagyon sok 'fedélzeti patkány' - ahogy Morgan hív minket - kötött ki lakrészében. Nem tudni mit követtek el, Morgan megtiltotta nekik, hogy beszéljenek tettükről. Ha bárki is beszélt volna róla valakinek a kapitány biztos megölte volna. És éppen ezért félek hogy mi lesz Nathannel. Magára vállalta az egész dolgot, pedig minden az én hibám volt, és ez olyan súlyú 'bűntett' volt amit nagy valószínűséggel halállal jutalmazna nem kevés matróz. Még mindíg azon kattogott az agyam, mikor engedik ki abból a kabinból Nathant. Nem volt sok időm gondolkozni a további kérdéseken amik a fejemben kavarogtak, mert pár perc elteltével Nathan kedves tekintete jelent meg előttem.
-Mi történt? - rohantam oda hozzá - Minden rendben?
-Nem történt semmi. - válaszolt kedvesen
Lágy hangja melegséggel árasztott el. Látszólag egy kócos hajszála sem görbült. De mégis, valahogy más volt. Nem ugyan az a Nathan volt az, aki pár órával ezelőtt bement a kapitányhoz. Szeme is ugyan olyan lágy érzést kölcsönzött, mint hangja, de ez sem volt ugyan az a tekintet. Tényleg látszott rajta valami. Talán a megkönnyebbültség, hogy végre eljöhetett Morgantől, vagy vezérünk mondott neki valamit, és attól ilyen. Nem tudtam eldönteni. Valószínűleg Morgan is mondhatott valamit, és az, hogy ártatlanul - ráadásul miattam - bűnhődött...
~vissza emlékezés~
Csak futottam. Már majdnem elértem a partot mikor egy kicsit kifulladtam, s megálltam egy pillanatra. Egy ismerős alak kezdett közeledni felém. Mivel sötét volt, és elég messze is volt, nem láttam az arcát. Majd mikor közelebb jött kitisztult a kép, és megláttam Nathan fáradt, kótyagos fejét. Látszott rajta hogy fáradt volt, hiszen az éjszaka közepe tájt járhatott az idő.
-Miért jöttél ki? Csak nem rosszul vagy? - kérdezte fáradtan a szőke férfi
-Nem dehogy... - nem volt merszem elmondani az igazat
Nem volt merszem elmondani, hogy megpróbáltam nélküle megszökni. Ez volt az egyetlen esélyem. Egy kikötőben ahol megállunk, az éjszaka felénél, egyedül megszökni. De mivel Nathan észrevett ez az ötletem sem ért semmit. Valószínüleg több esélyem lenne, ha még sem egyedül próbálnék elmenni innen.
-Csak egy kicsit kijöttem levegőzni. - nyögtem ki végül
-Rendben. Menjünk vissza a szállóba, még mielőtt valaki észreveszi, hogy eljöttünk. - mondta, majd a fejével ideiglenes lakhelyünk felé biccentett
Elindultunk a faház felé, de már a távolból is látszott, hogy a szobákban egyre több gyertyát gyújtanak, majd az emberek mozogni kezdenek.
~vissza emlékezés vége~
